Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
https://lh6.googleusercontent.com/-l5CDO8EIeYs/UG2dO0wJt6I/AAAAAAAAILM/S0auW0ikqDg/s800/header_V1c_942x226.png

Rájöttem, hogy míg a patronokról és kazánokról már sokszor írtam, addig a teszteken kívül igazából az akkumulátorokról elég kevés információ olvasható a blogban. Néhány bejegyzésben most tehát az akkuk következnek.

Érdemes visszakanyarodni a mobiltelefonokhoz, mert ugyanúgy li-ion akkumulátorokat használnak ott is. Korábban ugye ni-mh volt használatban és ebből máig sok félreértés akad. Ni-mh esetén az első három alkalommal 16 órát kellett tölteni és minden alkalommal teljesen le kellett meríteni töltés előtt. A mai mobiltelefonokban és az elektromos cigarettákban már főleg li-ion, illetve ritkábban li-pol akkukat használnak és azok már nem így működnek.
Ezeket nem kell tölteni 16 órát és nem szabad teljesen lemeríteni, de ez ellen általában tartalmaznak védőelektronikát is. Kb. 6 töltés után érik el a teljes kapacitásukat és minden egyes töltéssel minimálisan csökken a kapacitás. Innen ered, hogy minél nagyobb az akkumulátor kapacitása, annál tartósabb lesz. Pl.: egy 180 mAh-s Joye 510 jóval hamarabb használhatatlan lesz, mint az 1000 mAh-s eGo, mert a csökkenést jóval hamarabb észre lehet venni. Csak gondoljunk bele, hogy a Joye-t akár minden nap tölteni kell, tehát minden nap csökken a kapacitás, ezen kívül az alap kapacitás is kevesebb.

Amit érdemes figyelni még, hogy egy akkumulátor stabilizált, vagy nem az. Stabilizált esetén a beépített elektronika beállítja egy adott feszültségre a kimenetet és ez általában 3,3-3,4 volt. Ha nem stabilizált, akkor a kimenő feszültség változik, leggyakrabban 4 volt fölött indul és 3,3 körül kapcsol ki.
Tehát stabilizált esetén a gőz mennyisége, hőfoka és a TH állandó (természetesen ennek mértéke az adott patrontól is függ), míg ha stabilizálatlan a kimenő feszültség, akkor a használat közben ezek csökkennek. Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy melyik a jobb, mert ez ízlés kérdése. Van aki az állandó értéket szereti (én is ilyen vagyok) és van, aki azt szereti, ha az akkumulátora kezdetben magasabb értéket is le tud adni.

Pár példa ezekre (EO):
Stabilizálatlan Joye 510: http://ecigionline.com/p/17/joye-510-akkumulator-280-mah
Stabilizált Joye 510: http://ecigionline.com/p/405/joye-510-stable-akkumulator-240-mah (Erről írtam tesztet is.)
Stabilizálatlan eGo: http://ecigionline.com/p/5/ego-standard-akkumulator
Stabilizált eGo: http://ecigionline.com/p/96/ego-plus-akkumulator
Átkapcsolható típus: http://ecigionline.com/p/423/ego-t-2-usb-upgrade-akkumulator
Az utolsó azért érdekesebb, mert a stabilizált és nem stabilizált müködés között át lehet kapcsolni. Így ki lehet próbálni mindkét változtaban, meg ha unjuk az egyik módot, akkor egyszerűen váltunk a másikra.

Vannak ún. mod,  vagy magyarosan mód készülékek is. Ez egy igen tág témakör, mert a teljesen elektronika nélkülitöl (ezekbe mindenképpen védett cella kell) az egyre összetettebb, nagytudású változatokig el lehet jutni. Sokan házilag is építenek ilyeneket. Ami mindegyikben közös, hogy ezekben maga az akkumulátor cella cserélhető, ami olcsó tétel (ilyen cellákat használnak pl.: a notebook akkukban is), kb. 500-2000 Ft, a cella kapacitásától és minőségétől függően. Az alapkészlet általában drágább, de mostanában mintha ezek is olcsóbbak lennének. A legtöbb típus önálló témakör, de nekem ilyen nincs, szóval jelenleg inkább nem mennék bele a témába. Egyszer majd biztosan visszatérek rá.

Ismét EO-s példák jönnek:
http://www.ecigionline.com/p/435/telescope
http://www.ecigionline.com/p/276/lavatube-keszletek

Az utóbbi időben egyre jobban terjednek a VV akkumulátorok, vagyis a VariVolt (variable), magyarul változtatható feszültségűek. Ezekről viszont lesz önálló cikk, mert annyira tág téma, hogy érdemes kifejteni bővebben. Itt kicsit bele fogok menni a fizikába is, mert anélkül nem érthető, hogy mire is jók ezek. Annyit megelőlegezhetek, hogy eGo alatt ilyen készüléket nem fogunk találni. A jövőben viszont ez változhat, mert fél éve még stabilizált Joye sem volt elérhető a webshopokban.

Pár példa rá:
http://www.ecigionline.com/p/438/ego-spin-akkumulator
http://www.ecigionline.com/p/361/ego-vv-akkumulator-900mah
A legtöbb mod is tudja ezt, csak a megfelelő elektronikát kell tartalmaznia.

A folytatásban tehát a VV akkumulátorok következnek.

Szerző: Serrin  2012.10.24. 23:13 Szólj hozzá!

Címkék: mod beszerzés akkumulátor e cigaretta vv e cigi ecigi stable ecigaretta akkumulátor alapok stabilizálatlan varivolt nem stabilizált

A bejegyzés trackback címe:

https://ecigiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr44868508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.